Szíjjártó fapados árakon repül-luxusgéppel
2021. október 06. írta: egyujvilag

Szíjjártó fapados árakon repül-luxusgéppel

Repkedő külügyi vezérünk bő fél esztendő alatt 79 út alkalmával öt és félszer kerülte volna meg a földet, ám a minisztériumnak ez "mindössze"31 millió forintba került. Mert hát hol fizettek, hol nem...

Szíjjártó Péter talán Európa legaktívabb külügyére, és ez most nem a dicséret szava volt. Hiszen Szíjjártó akkor is repül, amikor meg lehetne oldani az utat másként, és lassan oda is repül, ahova nem kellene neki. No de ez egy mellékes dolog, nézzük inkább azt, hogy jött ki a matek.
Péterünk repüléseihez Airbus-t, vagy Dassault Falcon-t használ a Magyar Honvédség kötelékéből, van hogy nem is egyet, hanem kettőt, de volt olyan útja, hogy három repülővel tette meg az oda-vissza utat. A Falcon egy már-már luxuskategóriába tartozó kisebb gép, míg az Airbus egy 100+ befogadóképességű utasszállító lenne. Mindkettő szabadpiaci bérleti ára igen borsos, ha most a kedves olvasónk szeretne egyet kibérelni. Ám hogy, hogy nem, a minisztérium a társminisztériumnak ezek töredékét utalta, alig 100 ezer forintot repült óránként.
Persze, mondhatnád kedves olvasó: egy kasszából, csak egyik zsebből a másikba került a pénz. Ez persze így igaz is, meg nem is. Igaz, mert igen, az a 31 milla valóban csak az egyik zsebből a másikba ment át. A honvédelmi kassza azonban ennek minden bizonnyal többszörösét fizette ki üzemanyagért, reptéri illetékért, és még számos egyéb költségelemért, amik nélkül nem szállhattak volna fel. A külügy pedig idén még az utak csak egy részéért csengetett, de a nagyobbik hányadának az árát nem egyenlítette ki. 

Persze persze, mik ezek a költségek ahhoz képest, hogy mennyi előnnyel jártak a Péter útjai! Igen, elismerem, hatalmas eredmény hogy a utazhat magyar turista, keleti vakcinával oltottan több, turisztikailag jelentős országba, mint például Bahreinbe, Kazahsztánba, Albániába, Üzbegisztánba - hiszen mint tudjuk, ezekbe az országokba tízezrével utaznak magyarok! Hogy Ausztriába sputnikkal még mindig csak 15-20 ezerbe kerülő PCR teszttel lehet menni - na bumm. Oda csak egy óra lett volna a  repülő. Ja nem is!

Hogyan lehetünk nevetségesek- FRISSÍTVE-?

Hiszen ezekhez az utazásokhoz még majdnem minden esteben hozzá kell számolni egy Budapest-Kecskemét utat (repülő? Na ja!), hiszen a sereg gépei ott parkolnak. És ugye minél rövidebb egy út, annál nagyobb a fajlagos költség...

Én még emlékszek arra, amikor anno majd 12 éve Viktorunk trónra lépett, azt ígérte, takarékos államot fog üzemeltetni. Nesze neked! Karmeliták, Szíjjártó: mindkettő nagyon takarékos megoldás ugye? Van a világban néhány nálunk nagyobb ország, tudom no, nem olyan sok. De magas összegben mernék fogadni arra, hogy arrafelé ismerik a telefont, a videokonferencia fogalmát, s bele sem merek gondolni, de rövidebb utakra akár a gépkocsit is. Húúú, de sajnálom ezeket az elmaradott államokat!

süti beállítások módosítása